„És ilyen vádak hangzottak el, hogy megvette önt a kormánypárt. Oroján Sándor, az egri Fidesz–KDNP frakcióvezetője szerint ön egyenesen udvarol a Fidesznek, de a kormánypárt nem kér önből. Hogy is van ez?
Kezdjük azzal, hogy annak a politikai közösségnek, amelynek Oroján Sándor a tagja, akkor sem szeretnék a része lenni, ha az lenne az utolsó a Földön. De roppant egyszerű a történet. Én magam is gondolkoztam azon, hogy amiért én bizonyos dolgokat megléptem, azok okait csak álmodtam, és tényleg én ülök fordítva a lovon, vagy csak azt tettem, amit ígértem. Aztán visszanéztem a polgármesteri kampányindítóm felvételét, amit 2019 nyarán az egyik egri szálloda nagytermében tartottam, és ott elmondtam mikrofonba, kamerák előtt – ma is visszakereshető –, hogy megválasztásom esetén nem fogom és nem is engedem a várost pártpolitikai alapon irányítani. Hogyha valahol meg lehet őrizni a pártsemlegességet, vagy legalább a távolságtartást, az pontosan egy önkormányzat. A városi problémáknak, ügyeknek, céloknak prioritást kell adni, itt nem lehet pártpolitizálni – gondolná ezt az ember naivan. Ehhez képest gyorsan kibújt a szög a zsákból. Bár nekem mindenki megígérte, hogy a közgyűlésben és a napi működésünkben nem lesznek pártérdekek, pontosabban nem ezen logika mentén fogunk politizálni, de nem így történt. És ekkor fel kellett tennem a kérdést, vajon ki gondolta komolyan azt, amit korában mondott: én vagy a pártok képviselői? Egy biztos: én mindig Eger érdekét néztem.
Támadtak azért, mert valakit lecseréltünk a hivatalban, támadtak azért, hogy miért hagyok meg a pozíciójában a Fidesz által kinevezett cégvezetőt – pedig én csak azt néztem, ki mennyire hatékony, mennyire végzi jól a munkáját, mennyire érvényesíti a város és a cég érdekeit. Amikor cseréltem, a Fidesz támadott, amikor nem cseréltem, akkor meg a sajátjaim. Pontosan ebből látom, hogy sikerült megtalálnom az arany középutat. Mert bár nem kellemes körkörös védelemre berendezkedni, amikor minden irányból támadják az embert, ugyanakkor számomra ez egyértelművé tette, hogy a város érdekét szolgálom.